Georgikon Fiatal Gazda Klub - Október 7.

Kálmán Ákos
Nyomtatóbarát változat

Okt 7.-én kezdődött el az őszi félévben ismételten a Keszthelyi Fiatal Gazda Klub. Az első előadó Weisz Mikós volt, aki a 2014-2020-es támogatások várható alakulásáról beszélt. Az előadást az eddig kiosztott pénzek bemutatásával kezdte. Majd mivel mint általa kiderült a hallgatóság és kicsit jobban számomra is, egyenlőre nincs végleges megoldás. Úgymond a spekulációk ideje ez a jelenlegi átmeneti időszak, többek között ezért is volt a hallgatóság rendkívül kíváncsi az előadó véleményére. Így hamar egy oda-vissza kommunikáció alakult ki a két fél között. Ám mégis mivel még ennyire képlékeny a rendszer, megmaradt kérdésekkel fejeződött be a beszélgetéssé átalakult előadás. Ezután öt perc szünet következett, ami lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk a hallgatóságnak a november 8.-án megrendezésre kerülő hagyomány és innováció konferenciát, illetve annak a részletes program tervét.


Az aznapi klub másik témája krumpli és hagymatermesztés volt Polgár Ákos gazda előadásában. Aki igen nagy volumenben foglalkozik mind két növény termesztésével, már több mint 10 éve sok sikerrel és kudarccal a háta mögött. A piaci helyzet elemzésével kezdte az előadást, mely során kifejtette a hazai zöldség és kicsit a gyümölcs ágazat e szegmens által kiszolgáltatott helyzetét. Majd megkérte a hallgatóságot, hogy kicsit segítsen neki, mivel az idő hiányában nem tud minden tapasztalatáról beszélni a két növény kapcsán. Akik képek segítségével a technológiát és a mögötte álló gépesítést szerette volna megismerni. Később a növényvédelmi problémákra terelődött a hangsúly, amikről sajnos képek nem voltak, de Ákos kiváló előadás módja feledtette ezt a hiányosságot. A károkat főleg a gyomok és a kártevők okozzák. Részletesen be lett mutatva az ellenük való védekezés illetve a hosszú évek alatt végbement szemléletváltozás is.  Előkerült a növényvédelmi téma kapcsán a fajta kérdés, amiből kiderült, hogy főleg holland fajtákat használ a termesztésben kiváló akár 60t/ha-os eredménnyel. Minden kérdésre őszintén válaszolt ködösítés, de ugyanez elmondható volt a másik előadóra is és szerencsére a klubban megjelenő emberekre is ez szinte mindig igaz. Összességében elmondható, hogy ismét egy sikeres klub rendezvényen vagyunk túl és biztosak lehetünk abban is, hogy az itt megjelent emberek a következő azaz november 4. én megrendezésre kerülő következő eseményre is eljönnek.

 

Nyomtatóbarát változat