Georgikon Fiatal Gazda Klub 2015.10.27.

Nyomtatóbarát változat

2015. október 24.-én ismét megnyitotta a Georgikon Fiatal Gazda Klub a kapuit.  Ez alkalomból az Axiál Kft-től Kovács Máté, valamint Jandrics Péter illetve, Józsa Kristóf dísznövénytermesztő gazda tisztelt meg minket előadásaival.

Elsőként Jandrics Péter a 2015-ös Axiál-Fendt ösztöndíj nyertese, a Pannon Egyetem Georgikon Kar hallgatója mesélt a külföldi, baden-württembergi Künzelsauban szerzett munkatapasztalatáról, illetve itt ismerte meg a Fend gépeket is. Elmondása szerint majd csak ezután fog kiutazni oda, ahol a Fendt születik, és fogja letölteni a „nyereményét”. Véleménye szerint, aki tud beszélni németül, szereti a traktorokat, az mindenképp pályázzon az Axiál által kihirdetett ösztöndíjra, mert ilyen alkalom nem minden nap van az életben.

Ezt követően Kovács Máté tartott nekünk előadást a Fendt traktorokról. Bemutatásra került 200-tól az 1000-es szériáig. Máté minden fontos paramétert elmondott a szériákról minden olyan jellemzőt, amitől különb az adott széria a másiktól. Mint pl. a 200-as szériájú traktorokat ültetvényekbe tervezték, így a kormányzott kerekek elrendezése másabb mint a nagyobb szériaszámú gépeké.

Az előadás interaktív volt, szerencsére sok gazdász hallgató jelent meg az előadáson, akik tudták Mátét bombázni a kérdésekkel.
Utolsó előadónk, Józsa Kristóf a Széviz-parti díszfaiskolájukról tartott előadást.
Kristóf édesapja alapította 1986-ban. Ekkor csak fél hektáron gazdálkodtak. Később ez a szám növekedett, jelenleg 16 hektáron folyik örökzöld díszfa, valamint lombhullató díszcserjék termesztés. Termesztett növényeik közt megtalálható a közönséges jegenyefenyőtől a havasi törpefenyőn át a himalájai selyemfenyőig. Díszfáikat konténeres valamint földlabdás kiszerelésben árulják, valamint Karácsonykor a hipermarketeket is ellátják vágott-, és földlabdás fenyőfával.
Kristófék célja a növényi faj és fajtaválaszték szélesítése, illetve saját magonc anyag létrehozása modernebb traktor beszerzése, konténertelep valamint a rakodó tér vízelvezetésének a kiépítése, felújítása.

Köszönjük előadóinknak a színvonalas előadásokat!

Nyomtatóbarát változat