Első élményeim a Hortobágyon

Albert Fruzsina
Nyomtatóbarát változat

Délután indultam neki röpke 3 órás utamnak az alföldi Balmazújvárosba. Nagy izgalmak közepette ültem végig a vonat utat, miközben arra gondoltam érkezésem után mi fog várni rám az elkövetkező egy hétben (mert én egyben töltöttem el a napjaimat) és vajon képes leszek-e megbirkózni egy juhászatban felmerülő feladatokkal. Persze, ha csak emiatt kellett volna „aggódnom”, de sajnos közben ott lebegett a fejem fölött a vizsgaidőszak rémes fekete felhője, ami csak arra várt, hogy rám zúdítsa sötét tartalmát. Emiatt sajnos a kedvem nem volt az egekben, de ettől függetlenül a gyakorlatot nagyon vártam.
Gödöllőről indultam, kivételesen nem Budapest felé – végre a másik irányba is ellátogathattam – hanem Füzesabony fele vettem az irányt, ahol persze várt egy átszállás. Ott felpattantam a mátészalkai vonatra és meg sem álltam egészen Balmazújvárosig (bár bevallom kicsit féltem, hogy megállót tévesztek).
- Nem is tűnt 3 órásnak az út – gondoltam magamban (lehet, hogy a tanulás, vagy az izgalom, vagy a kettő együtt kifejtett hatása miatt éreztem így). A vonatról leszállásomat követően kisétáltam az állomásról és vártam. Elveszettnek éreztem magam egy számomra teljesen új vidéken. Nagy megkönnyebbülésemre aztán megérkezett az engem fogadó gazda, név szerint Vrancsik András. Korábban már megnézegettem a nála készült videókat az előző gyakorlatosokról, így némileg tájékozott voltam. Szótlanul ültem be az autójába. Ő kérdezgetett, én igyekeztem válaszolni. Zavarban voltam, de eleinte mindig félénk vagyok és visszahúzódó, nem sokat beszélek és a kérdésekre is röviden, tömören válaszolok. Így volt ez most is, aztán persze egy kis idő után már kezdtem megszokni az idegen környezetet és embereket, így már könnyebb volt a kommunikáció.
András kedves volt nagyon, látszott, hogy próbál feloldani. Először elvitt és megmutatta a családjához tartozó brojler csirke előnevelő istállókat, ahova éppen aznap érkeztek be a friss kiscsibék. Ezután a városba mentünk bevásárolni nekem ételeket, illetve aznap estére meleg vacsorát. Mindeközben rengeteg információval látott el, hogy hol fogok lakni, kik lesznek a juhászok és nagyjából milyen feladataim lesznek.
A kötelező köröket lejárva elindultunk a telep felé. Útközben meg-megálltunk, ahol érdekességeket mutatott nekem gyepgazdálkodással és növénytermesztéssel kapcsolatban. Már este volt mikor megérkeztünk a telepre, ám a nap még nem ment le teljesen, így még éppen körül tudtam nézni a juhászatban. András bemutatta az aznap munkát teljesítő juhászt, majd elvezettek a juhok istállójába, ahol megmutatta az anyákat és a bárányokat, illetve a kosokat.
A telep elrendezése: a központban áll a nagy istálló, amelyen belül a legnagyobb részen az üres, illetve vemhes anyák vannak, akik 2 nagyobb, fedett kifutóval is rendelkeznek. Egy kisebb részen a báránynevelő anyák találhatóak meg a bárányaikkal együtt, gondosan kialakítva nekik bárányiskolát, és egy másik, még kisebb részen pedig az úgynevezett „selejt” van elhelyezve. A kosok az istállón kívüli tetővel fedett kifutón randalíroznak, míg az istállóval szemben kint nyitott, ám fedett karámok vannak, ahol a sánta, vagy sérült egyedeket tartják. Ezeken kívül még egy bálatároló illetve egy ház (mely a juhászok, illetve ideiglenesen az én szállásomat biztosította) van a telepen. A telep elhelyezkedése szerint az úgynevezett Kis Hortobágyon van. A táj az első percben lenyűgözött. Azt hittem pedig, hogy nem nyeri el majd tetszésemet, mert én világéletemben a hegységek, dombságok között mozogtam, ott éreztem magam jól és bele se mertem gondolni, hogy milyen unalmas lehet a síkság. Ám meglepő módon itt is hamar felfedeztem a táj szépségeit, mert ugyan én városban élek, mióta az eszemet tudom, de mindig is jobban vonzott a vidéki élet, ezért ha csak tehettem mindig elutaztam.
A telep bemutatása után megvacsoráztunk majd nem maradt más hátra, mint nyugovóra térni és felkészülni a következő napi munkára, melybe hamar beleszoktam. Ha állatokról van szó, jöhet bármilyen feladat.
Reggel 4 óra, és mi kelünk, hogy kiengedjük a juhokat a legelőre. Ez pici nehézséget okozott számomra, mert köztudottan sokáig alvó típus vagyok, de hát nincs mit tenni, egy állattenyésztő élete ilyen, úgyhogy jobb lesz minél hamarabb megszokni. Miután magamhoz tértem már mentünk is ki a jószágokhoz a felkelő nap első sugaraiban. A juhok már ott vártak egymás hegyén-hátán, türelmetlenül bégetve, és amint megláttak bennünket tudták, hogy hamarosan kiszabadulhatnak a karámból. Mi kinyitottuk a kifutót, ők pedig egymásról tudomást sem véve „menekültek” a legelő felé. Amint kiszabadultak, helyre állt a béke és nyugodtan sétáltak ki a puszta végtelenségébe.
A napi hajnali kiengedések után mindig reggeliztünk, aztán persze nem unatkoztunk, mert az állatok körül mindig van tennivaló. Megnézhettem például a körmölést, ami szintén napi rutin a sánta egyedek között. Etettünk, itattunk, sántákat válogattunk. Volt egy frissen ellett anyajuh is, akinek még az alomban megtalálható volt a placentája, és mivel én a szakdolgozatomat szaporodásbiológiai témából írom, így rendkívül érdekesnek és hasznosnak bizonyult, hogy élőben megvizsgálhattam egy ilyet.
Az első napon oltani kellett a jószágokat. Ezt az anyákkal kezdtük, ahol először a kisbárányokat kellett elfogni és áttenni a lezárt bárányiskolába. Ez nem könnyű feladat a bárányok gyorsaságából fakadóan, de kétségkívül izgalmas volt. Mikor ezzel megvoltunk az anyákat be kellett terelni egy oldalra, elzárva útjukat, és minél kisebb helyre betömöríteni őket és ezzel kezdetét is vette az oltás. András ragaszkodott hozzá, hogy én is próbáljam ki, így volt olyan állat, melyet én oltottam be. Mikor az anyákkal végeztünk áttértünk a sérült, sánta állományra és azzal folytattuk. Annak befejeztével András kivitt kocsival a pusztába körülnézni. Ott elgyomosodott legelőtől a kaszálható legelőig mindent megmutatott, több száz, sőt ezer állatot láttam, legfőképpen juhokat és szarvasmarhákat, de akadt néhol szamár, ló és ritka madárfajok, mint például a búbos banka is. Miután visszaértünk a juhász nekikezdett a vacsora elkészítéséhez, ami aznap este slambuc volt.
Másnap folytatni kellett a vakcinázást a többi egyeden is, így a hajnali kiengedés után, ismét reggeliztünk, majd elvégeztük a reggeli szokásos teendőket. Utána volt egy kis szabadidőm, amikor tudtam tanulni, illetve elmentünk megnézni a szomszéd lovait és szürkemarháit. Délután ismét nekikezdtünk a jószágok beoltásának, amivel aznap estére végeztünk is. A szokásos napi teendők itt is megvoltak. A sánta jószágok kiválogatása és körmölése a juhászok számára napi rutint jelent. Az elkövetkező napokban a reggelek mindig ugyanúgy indultak. Nem mondom, hogy ez a 4 órai hajnali kelés nem megterhelő, egy este sem kellett elringatni és a vidéki levegőn nagyon jókat aludtam.
A szokásos napi feladatokat természetesen mindig elvégeztük, és nem igazán voltak problémák a jószágok körül, így betekintést nyerhettem a juhászat gördülékenyebb munkálataiba és a gyakorlat végén már egészen otthonosan mozogtam a telepen, már a karámok átmászása sem okozott gondot (bár azért egy pici izomlázam volt). Elég sok gyakorlati és elméleti tudással gazdagodtam. András mind állattenyésztési, mind növénytermesztési ágról látott el érdekes szakmabéli információkkal, így elég hasznosnak ítélem meg a látogatásomat. Arra azért rá kellett jönnöm, hogy juhásznak lenni nem csak egy munka, egy pozíció, hanem egy életforma, ami olykor nem is olyan könnyű, mint ahogy azt az ember gondolná.

Nyomtatóbarát változat