"Így neveld az álmaidat" Program

Az AGRYA partnereivel 2016-ban indította el az „Így neveld az álmaidat” Programot. A kísérleti program – nem feltétlenül mezőgazdasági - vállalkozás indítását tervező fiatalok vállalkozói készségeinek fejlesztését célozta. Különlegessége, hogy az információ átadás egy szimulált vállalkozói környezethez, az otthon végzett kertészkedéshez kapcsolódott. A program eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fiataloknál az alapvető vállalkozói ismeretek is hiányoznak, függetlenül attól, hogy melyik ágazatban tevékenykednek. A speciális módszertan élményszerűvé teszi a tudás, a képességek megszerzését és egyben erősíti az együttműködési készséget is a résztvevők között.

A program részeként közgazdasági, jogi, számviteli, adózási, kommunikációs és marketing alapismereteket kapnak a résztvevők. Gyakorlati feladatokon keresztül az alapkészségek is fejlődnek a tételes információ átadáson túl. A programnak kiemelten fontos része a személyiség-fejlesztés, az önismeret erősítése és a közösségi együttműködés ösztönzése.

A program már módszertana miatt is szervesen kapcsolódik az agráriumhoz. Így a letisztult, gyakorlati tapasztalatokkal megerősített módszertan közvetlenül alkalmazható a pályájuk legelején levő és így a gazdasági kockázatoknak jobban kitett 30 év alatti fiatal gazdák, vagy mezőgazdasági vállalkozás indítását tervező, de már a gazdálkodásban résztvevő 30 év alatti fiatalok személyes fejlesztésére.